Rólunk
A Lehet Más a Politika „társadalmi kezdeményezés” 2009. februárjában alakult párttá. A párt nem a hagyományos politikai tengelyeken, illetve politikai kategóriák (jobb, bal, liberális, stb.) alapján kívánja meghatározni magát. Önmagában is koherens ökopolitikai, globalizációkritikus, radikális demokrata vonalat követ. A párt 2009-ben indult az európai parlamenti választásokon. 2010-ben az országgyűlési választásokon 7,48%-os eredményt ért el, tehát alig több, mint egy évvel megalakulását követően, önállóan volt képes bejutni az Országgyűlésbe.
Szintén 2009-ben alakult meg a párt Baranya Megyei Szervezete. A szervezet tagjai nem a politikai élet korábbi szereplői közül kerültek ki. Döntően civil múltú, a közélet iránt érdeklődő, a vidék felemelkedéséért tenni kívánó pécsiek, baranyaiak, értelmiségiek, egyetemisták alkotják a szervezet bázisát. A 2009. évi EP választáson Pécsett országosan kiemelkedő, közel 5%-os eredménnyel szerepelt az LMP. A 2010-évi országgyűlési választásokon a fiatal területi szervezet a 7 Baranya megyei választókerületből 6-ban képes volt jelöltet állítani. A párt pécsi választókerületekben indult jelöltjei (Kölcsey-Gyurkóné Baka Sára, dr. Wildmann János, dr. Kóbor József), az országos átlagos magasan meghaladó, 12%-körüli eredményeket értek el. Az év őszén tartott helyhatósági választásokon a Baranya Megyei Szervezet jelöltjei a 19 pécsi választókerület mindegyikében képesek voltak összegyűjteni az induláshoz szükséges ajánlószelvényeket, továbbá összegyűltek a Baranya megyei lista állításához szükséges ajánlószelvények is. A szervezet a megyeszékhelyen polgármester-jelöltet is tudott indítani dr. Keresztes László Lóránt személyében. A rendkívül alacsony részvételi arány ellenére az LMP Baranya Megyei Szervezetének pécsi és vidéki jelöltjei ismét szép eredményeket értek el (ez a megyeszékhelyen átlagosan 8,3% volt, ugyanakkor 4 jelölt esetében 11-12% közötti szavazatarányok születtek). A kompenzációs listákról Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésébe 2 képviselő, dr. Keresztes László Lóránt és dr. Kóbor József, a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésébe egy képviselő, Ladányi Attila jutott be az LMP színeiben.
A megyei szervezet nyitott az alapító nyilatkozatban (link) foglalt célokkal egyetértő, az elmúlt 20 év politikai elitjéből kiábrándult baranyai és pécsi polgárok felé. A csatlakozással kapcsolatban bővebb felvilágosítás kérhető Szilágyi Árontól a baranya@lehetmas.hu e-mail címen. A szervezet tagjai a részvételi demokrácia jegyében szívesen fogadnak minden véleményt, javaslatot, és visszajelzést a fenti címen, és ugyanitt lehet feliratkozni havi rendszerességű hírlevelünkre.
A Baranya Megyei Szervezet vezetése (területi választmány):
Angyal Károly Tibor
Bocz Csaba
Harmat Gabriella
Jakab Tamás
Keresztes László Lóránt dr. (megyei koordinátor)
Ladányi Attila
Óvári Csaba




